Visszahívást kérek!

Hadházi Káposztás Napok

Aktuality
Hétvégi program szeptemberben / Hadházi Káposztás Napok

Hétvégi program szeptemberben / Hadházi Káposztás Napok

2015-08-26

Hadházi Káposztás Napok 2015 

 

A 2015. szeptember 25 – 27-ig tartó rendezvénysorozat célja, hogy a felelevenítse a település régi időkre visszanyúló, a káposztatermesztéssel és feldolgozással kapcsolatos hagyományait, szokásait, hogy átörökítse azt a fiatalabb generáció számára is, valamint, hogy bemutassa ezeket az értékeket a város határain túl élők számára is.

A szervezők becsempészik a modern világba a régi korok hangulatát idéző vásári hangulatot. Az ide látogató vendégeket mindhárom napon színes, szórakoztató programok várják, amely minden korosztály igényének megfelelnek. A fesztivál központjában a gasztronómiai és kulturális események állnak. Igazi kulináris élményt jelentenek a rendezvény harmadik napján a különleges káposztás ételek. A főzni vágyó csapatok főzőversenyen mérhetik össze tudásukat, egyetlen kikötés az, hogy káposztás étellel induljanak a megmérettetésen.

A káposzta termesztés és feldolgozás hagyományait felelevenítő eseményre és a vasárnapi főzőversenyre tisztelettel meghívjuk Önt és Szervezetének tagjait! 

 

A rendezvény első két napja ingyenesen látogatható, a vasárnapi főzőverseny belépődíjas.

 

  2015. szeptember 27. (vasárnap), elővételben (2015. augusztus 15- től):

  • jegyek 500 Ft-os áron kaphatók a Csokonai Művelődési Házban, illetve online jegyvásárlás a www.programturizmus.hu weboldalon
  • a helyszínen 1500 Ft

Nevezési feltételek:

-      A versenyre a kizárólag a helyszínen készített hagyományos káposztás ételekkel lehet benevezni (kategóriák:  leves, töltött káposzta, egytálételek, egyéb)

-      Az ételek alapanyagairól, főzőeszközökről minden csapat maga gondoskodik.

-      Az elkészített ételek egy részét fel lehet kínálni eladásra (amennyiben a versenyre nevező szervezet megfelel  az erre vonatkozó szabályoknak) a közönségnek.

-       Az elkészült ételekből az ÁNTSZ előírása alapján, minden versenyző köteles ételmintát venni valamint  köteles betartani a higiénés szabályokat.

-      A versenyre benevezett ételek zsűrizése pontozólapok alapján, ott helyben a főzősátraknál történik.

-      A csapatoknak egy 3x6 négyzetméternyi területet biztosítunk a főzéshez, amit a versenyzők maguk      dekorálnak sörsátorral és egyéb kiegészítőkkel.

-      Minden csapat köteles a főzősátrában 1 db tűzoltó készüléket elhelyezni.

-       A rendezvény befejezése után, minden csapat köteles a helyszínt maga után rendezetten hagyni.

-      A résztvevők vállalják, hogy betartják a baleseti és tűzvédelmi szabályokat.

A szervezők nem vállalnak anyagi felelősséget a résztvevők felszereléseiért.
A főzőhelyekre szombat délutántól vasárnap reggel 8 óráig lehet szállítani az eszközöket, ezt követően
a balesetek elkerülése érdekében nem lesz lehetőség gépkocsikkal történő behajtásra. A kapuk a
belépőjegyek árusításához le lesznek zárva, ott csak gyalogosan lehet közlekedni.

 

Programok

2015. szeptember 25. PÉNTEK

-       10:00 Hajdúhadházi Káposztatermesztési és Savanyítási Konferencia – Középpontban a vetőmag előállítás (Közösségi Ház, 4242 Hajdúhadház, Vásártér utca)

-       13:00   Kerámia kiállítás Szakács Erzsébet alkotásaiból
(Égerházi Imre Emlékház, 4242 Hajdúhadház, Földi János utca 23.)

2015. szeptember 26. SZOMBAT 

-       09:30 A Szabadtéri Színpad (4242 Hajdúhadház, Kossuth utca) ünnepélyes átadása

      • Motoros találkozó és felvonulás- Tom White és Barátai koncert

-       09:40 Káposztás futás (4242 Hajdúhadház, Bocskai tér- Vívóterem)

-       10:30 Vívóterem ünnepélyes átadása (4242 Hajdúhadház, Vásártér utca)
Közreműködik Vágó Bernadett operetténekes és Kátai Zoltán énekmondó művész

-       11:00 Káposztafej Kosárlabda Gála (Vívóterem, 4242 Hajdúhadház, Vásártér utca)

-       15:00- tól Programok a Szabadtéri Színpadon

      • Heartkiller koncert
      • ”Hajdúhadház Hazavár!”- a színpadon is. (Takács Nóra, Orosz Csenge és még sokan mások)
      • Vágó Bernadett mesemusical műsora
      • A Nyughatatlan koncert

-       21:00 „Itthon vagy! Magyarország Szeretlek!”- Szent Mihály napi tűzgyújtás 

2015. szeptember 27. VASÁRNAP (HELYSZÍN: 4242 HAJDÚHADHÁZ, VÁSÁRTÉR)

-       8:00 Kapunyitás

                 Káposztás ételek főzőversenye

-       9:30-tól színpadi programok

      • Népművészeti műsorok, Gyermekműsorok, Kátai Zoltán énekmondó műsora, Margitai Borisszák műsora, Váradi Dalnokok műsora, Bajvívó Magyarok katonai hagyományőrző bemutatója, Majsai Gábor és a Fourtissimo Zenekar koncertje, Vágó Bernadett és Nagy Sándor musical műsora, Fehérvári Gábor Alfréd koncertje

-       16:00 Káposztás főzőverseny eredményhirdetése

-       17:00 Magna Cum Laude élő koncert

Kísérő programok: Játszóház, Arcfestés, „Régi idők vidámparkja”, Lovaglás, Íjászat, Kirakodóvásár, Egészségsziget, Városnéző kisvonat

Főzőverseny: A főzni vágyó csapatok és árusok a kapcsolati adatoknál megadott elérhetőségeken jelentkezhetnek munkanapokon 08:00-16:00 óráig.

A rendezvény háziasszonya: Szöllősi Györgyi, az MTVA műsorvezetője

A változás jogát a szervezők fenntartják!

További információk: http://www.hadhazikaposzta.hu/